Teher alatt nő a pálma, avagy lesz itt még normalitás? – Pénzpiaci összefoglaló 2023. I. negyedév
Idestova 3 éve történt, 2020. februárjában, hogy a pandémiává terebélyesedett koronavírus járvány ránk csapta az ajtót, karanténba kényszerítve a fél világot, ha nem az egészet, durva változást okozva addigi megszokott nyugodtnak mondható mindennapjainkban. Kijárási tilalom, maszkhasználat, védőoltás, s megannyi új élettapasztalat. Immár több, mint 1 éve, hogy az orosz medve az ukránokra – s áttételesen persze az egész világra, így politikai állásponttól függetlenül ránk, mindannyiunkra is – rárúgta az ajtót, szomszédunkra szenvedést, halált hozva, nekünk, szerencsésebbeknek „belerondítva” a komfort zónánkba. Fűtetlen iskolatermek, átmeneti üzemanyaghiány, egekbe szökő rezsiárak, újfent megannyi új élettapasztalat.
Mindezek után óhatatlanul felvetődik a kérdés, hogy idén tavasszal vajh milyen újabb csapással tisztel meg bennünket a (bal)sors? Vagy ebből ennyi már épp elég? Szegény szomszédunk engesztelhetetlen elszántsággal vívja mindmáig a háborúját – noha vannak, akik veszik a bátorságot és megkérdőjelezik arra való jogosultságukat –, amiért köszönettel tartozunk nekik, hiszen nekünk is jó szolgálatot tesznek, s igazolják a mondást, hogy teher alatt nő a pálma. Ami persze ránk is igaz, így rendületlenül bízunk benne, hogy lesz itt még normalitás, amit mi sem bizonyít jobban, hogy újra itt kopogtat már a kikelet, jelen állapot szerint újra pozitív hozamokkal.
Szokásos aktualizált piaci grafikonjaink az alábbiak:
Az állampapír indexek év elején villámrajtot vettek, amit a BUX is követett. Azonban februárban a tendencia megfordult és visszarendeződés kezdődött, ami a magyar részvényindexet mínusz tartományba lökte, az állampapírok viszont újra erősödésnek indultak:
A forint a tavalyi év jelentős leértékelődése után az év elejétől kezdve az erősödés jeleit mutatja és jelenleg is 4%-kal jobban áll, mint év elején:
Továbbra sem dőlt el, hogy lesz-e recesszió, és ha igen, az mivel járhat. Ez a bizonytalanság és az utóbbi napok bankcsődjei általános pesszimista hangulatot mutatnak a részvénypiacokon. Nyugat-Európa mutat némi erősödést, a régiónk inkább veszteséges részvény szempontból:
Forintban kifejezve szerényebbek az értékek, a hazai fizetőeszköz pillanatnyi erősödése következtében:
A MTelekom év eleje óta 12%-kal felértékelődött, míg a Richter ugyanilyen mértékben vesztett értékéből. A MOL és az OTP árfolyama a BUX indexhez közeli mértékben veszített az értékéből:
Az első negyedév végéhez közeledve azt látjuk, hogy a magasabb kamatkörnyezetben a kötvények elkezdték termelni a hozamot, s ehhez tesznek hozzá vagy vesznek el belőle a részvénypiacok a pillanatnyi értékeltségük szintjétől függően. Komolyabb kitöréshez a háborús konfliktus enyhülésére, illetve honi viszonylatban az EU-s pénzekhez való hozzáférés lehetőségének a konkretizálódására lenne szükség, s mint a mondás tartja, a szükség nagy úr. Úgyhogy részünkről hajrá, előre!