A bikák már szárnyalnának? – Pénzpiaci összefoglaló 2023. II. negyedév
Bika – úgymint aki a szarvával felöklel – piac kontra medve – mármint aki a mancsával lecsap, összezúz – piac. Befektetői körökben általánosan elterjedt jelzői ezek az értékpapír piacok, tőzsdék általános hangulatának. Nem mintha annyira kívánnivaló lenne, hogy épp egy bika felöklelő szarva által kezdjük meg a barátkozást a „repülés” gondolatával, mégis ez a képzettársítás a hurrá optimista befektetői hangulat/viselkedés, az árfolyamok „szárnyalása” asszociációjaként terjedt el a világban. Lásd például Arturo di Modica szobrászművész New York-i ikonikussá vált bikát ábrázoló szobrát (Charging Bull), mely az 1987-es fekete hétfői tőzsdei összeomlására adott, a jövőbe vetett bizalom, optimizmus, remény művészi szimbóluma.
Az idei évből eltelt közel féléves időszak eddig mondhatni, hogy a bikák jegyében telt, aminek épp itt volt már az ideje a tavalyi kedvezőtlen év után, de egyébként is időszerű a kérdés, hiszen alig egy hét múlva július 6-án kezdődik Észak-Spanyolországban, Pamplonában megtartott világhírű fesztivál, a Fiestas de San Fermín (Szent Firminus-ünnepe). a spanyolországi Pamplona. A minden évben július 6-án pontban 12 órakor kezdődő és 14-én éjfélkor záródó rendezvény legnevezetesebb eseménye a bikafuttatás, de azon kívül számos más program is zajlik a fesztivál hete alatt. Szóval hajrá bikák! No persze a résztvevőket – legyenek azok akár a bikák, akár az Isten adta nép, utóbbiba magunkat is, mint kisbefektető pénztártagokat beleértve – azért némi óvatosságra is intjük, hiszen a kockakő néha nagyon csúszós tud lenni!
Szokásos aktualizált piaci grafikonjaink az alábbiak:
A hazai állampapírpiac és a BUX index idén is, akárcsak az elmúlt évben, karöltve együtt mozog, mindkettő a létszámjegyű tartományban, s ezúttal szerencsére pozitív előjellel. Hosszabb távon azért ez nem maradhat így, előbb-utóbb el kell válniuk egymástól, hogy melyik lesz a sikeresebb, azt majd meglátjuk. A megemelkedett kamatkörnyezetben az RMAX index teljesítménye is láthatóvá vált immáron:
A forint árfolyamának alakulása is a „bika piac” jellemzőit mutatja, hiszen akár az eurohoz, akár a dollárhoz képest közel 10%-kal erősödött röpke fél év alatt. Persze mondhatja erre a szkeptikus, hogy noha, volt is honnan. Ennek a bikának az abrak költsége viszont igencsak sokba kerül, hiszen ez az erősség egyedül a világbajnok aspiráns honi kamatszintünk a hozadéka, s tekerhetjük akár így, akár úgy, ennek a költségét nekünk magyaroknak kell megfizetnünk. Szóval – magunk közt – ennyit az unortodox gazdaságpolitika sikerességéről:
A magas kamatszint a forrásköltség okán fékezi a növekedési kilátásokat, az inflációt a keresleti potenciál csökkentésével, magyarul megszorításokkal lehet lenyomni, azaz a jövőképünk azért nem teljesen rózsás. S a brüsszeli pénzekről még nem is ejtettünk szót. De ez a jövő, a jelen a grafikonon egészen jól néz ki:
Forintban kifejezve a külföldi piacok teljesítménye valamelyest szerényebb, versus a BUX jobban teljesít, miután a hazai fizetőeszköz erősödése a devizában denominált eszközök értékéből elvesz:
A magyar blue chip részvények közül a Richter árfolyama lemaradó, a többi közel azonos mértékű felértékelődésen van túl. Innen indul tehát a nyári „uborkaszezon”:
Egy héttel a féléves fordulónap előtt a fenti folyamatok bizakodásra adhatnak okot, a magasabb kamatkörnyezetben a kötvények termelik a hozamot, ha csökkenni tudna a kamatszint, úgy az a kötvények további felértékelődését eredményezné, a részvények pedig a mögöttes társaságok rugalmassága folytán remélhetőleg alkalmazkodni fognak tudni a megváltozott környezeti feltételekhez. Az első félévhez hasonló második féléves teljesítményt a magunk részéről itt és most mi azonnal aláírnánk.