A demokrácia útján

Az önkéntes kölcsönös biztosító pénztári intézményi formát a joglakotók 1993-ban úgy alkották meg/alakították ki, hogy az azok ügyfélkörét képező pénztártagok nemcsak befektetők, hanem egyúttal tulajdonosai is a saját pénztáruknak. A rendszerváltó honatyák ezzel a tulajdoni formával szándékoltan arra igyekeztek ösztökélni az embereket, hogy a társadalmi aktívitás akkoriban megpezsdült időszakában a jogi szabályozás keretei között alkossanak befektetői közösségeket, s önkomrányzati elven, azaz a saját maguk által kialakított stratégiák, üzletpolitikák keretei között éljenek eme támogatott megtakarítási forma előnyeivel, lehetőségeivel.

Nem véletlenül alakult abban az időszakban mintegy 400 pénztár, akik közül mára nagyságrendileg tizedannyian maradtak, az eltelt időszak során végbement egyesülések, megszünések okán. Ez természetes velejárója egy piaci szegmens evolúciójának, a mérethatékonysági kritériumok változásának, a környezetváltozáshoz való alkalmazkodó képesség differenciáltságának, amit az élet minden területén ugyanígy megfigyelhetünk és megtapasztalhatunk.

A kialakított tuljadonosi forma mindmáig megmaradt úgy, ahogy anno a döntéshozók kitalálták ezt, vagyis ma is a pénztártagok a tuljadonosai a pénztáraknak, a saját pénztáruknak, megtakarításuk nagyságától függetlenül. Az 1 tag=1 szavazat elve érvényesül a döntéshozó legfőbb szerv, a közgyűlés (illetve küldöttközgyűlés) működésében. Ez abszolút demokratikusnak mondható, hiszen ezáltal minden tag beleszólhat a saját pénztára működésébe, megválasztható annak vezetésébe, illetve részt vehet a vezetősége megválasztásában, hozzávetőlegesen ugyanazon elven, mint ahogy az országgyűlési képviselet esetében.

Egy bizonyos taglétszám (egyenlő ügyfélkör) elérése felett természetesen praktikus korlátai adódnak a döntéshozatali mechanizmus gyakorlati funkcionálásának, hiszen sok ezer főnek nem könnyű, ráadásul költséges is egy őket befogadni képes helyet találni – stadion program ide vagy oda -, a Duna jegére meg mégsem hirdethetjük meg a közgyűléseinket. Emiatt a döntéshozatali jog delegálva van a pénztári küldöttekre, akik valamilyen (a gyakorlatban általában területi) elven az általuk képviselt tagok vonatkozásában tagi mandátumokkal vesznek részt a döntéshozatalban. Ezt ugyanúgy kell elképzelni, mint ahogy az országgyűlési választásoknál is történik ez hazánkban. A szabályozás szerint a küldöttek mandátuma 5 évre szól, azaz a pénztáraknál 5 évente kell „választásokat” tartani, a küldöttek személyéről dönteni.

Az Életút Egészség- és Önsegélyező Pénztár esetében most jött el ez az időpont, az előző 5 éves ciklus ez év végén jár le, így intézkedtünk a küldöttválasztó ülések összehívásáról oly módon, hogy a tagság lakóhely szerinti elhelyezkedését kielemezve 10 körzetre osztottuk a tagságunkat. A küldöttválasztó ülésekre november végén 24-én pénteken és 27-én hétfőn kerül sor, ütemezett rendben – amiről a tagságot az alapszabályunk szerint informáltuk – az időkiosztás a honlapunkon az általános információk/közgyűlések aloldalon megtalálható -, s reméljük, hogy lesz kellő affinitás/érdeklődés a tagok részéről ezügyben. Kicsit azért szkeptikusak vagyunk, mert a korábban tapasztaltak azt mutatják, hogy nem igazán élnek a tagok ezzel a „részvételi” lehetőséggel, ők elsősorban a pénztár által nyújtott szolgáltatás színvonalában érdekeltek, s úgy tartják, hogy az ehhez szükséges döntéseket hozza meg maga a pénztár, nekik az eredmény a fontos. A demokrácia márpedig nemcsak az eredményről, hanem az oda vezető út elvégzendő feladatairól is szól, még ha a kényelmi szempontok akár ez ellen is szólnak. Az elhíresült honatyai intelem ránk is igaz, így ha nem akarunk azzal szembesülni, mármint, hogy kedves pénztártagok „tetszettek volna demokráciát csinálni”, akkor az a járható út, hogy „Tessék, csak tessék, kedves pénztártagok!”.

S ha már a működésünk így van a szabályozás szintjén kialakítva, akkor igenis az lenne a kívánatos, ha a döntéshozatali mechamizmusban játszott szerep betöltésében is hajlandóság mutatkozna a tagság részéről. Napokon belül ennek mikéntjéről újabb benyomásokat szerezhetünk.

Ezúton is köszönjük a tagság ezügyben mutatott hajlandóságát, és e cikkünkkel is az a célunk, hogy ráirányítsuk ennek fontosságára a figyelmet!